Mit teszel olyankor, amikor nem jön össze valami? Előre eltervezel dolgokat vagy éppen nagyon vágysz valamire és elillan egy szempillantás alatt? Összetörsz, áldozatnak érzed magad, vagy éppen ellenkezőleg hat rád? Kihívásnak éled meg és még nagyobb erőfeszítéseket teszel a sikerért? Hogy melyik táborba tartozunk jelen pillanatban, ez is gyermekkorban dől el. Ez az a periódus, amikor minden mintát elraktározunk a szüleinktől, legyen az látott, hallott, érzett, vagy kódolt (örökölt). Emlékezzünk vissza, hogy gyermekként hogyan éltük meg a napjainkat. Szeretetben, biztonságban éreztük magunkat? Vagy féltünk megmondani, hogy másképp gondolunk valamit, mert letromfoltak minket vagy egész egyszerűen elcsattant egy pofon?
A társadalom, amiben élünk látványos változáson ment át az elmúlt évtizedekben. A legnagyobb tetten érhető változást azonban a gyermekek szenvedték el. És igen így, negatív előjellel. Míg valaha a kezelhetőnek, engedelmesnek tartott korosztály mára felnőtt, addig a mostani gyermek generációt már sokkal inkább jellemzi az erőszakosság, a gorombaság, a tiszteletlenség, élesen szemben állva a “bezzeg” korszakkal. Olyan indulatok szabadulnak már el az óvodákban, hogy felnőttként vagy tán érintettként szinte tehetetlennek érezzük magunkat. Tartós eredményre nem számíthatunk, ha mi magunk is hasonló modorban akarjuk orvosolni a problémát. Ugyanakkor az sem vezet eredményre, ha visszavonulunk, és várakozó álláspontra helyezkedünk, míg a konfliktus magától el nem csitul.
A gyermekek büntetése mint következmény, csak látszólag jelent megoldást. Ezzel szinte kivétel nélkül elmarad a tisztelet, és helyette félelmet vált ki a gyermekből. A félelmet érző gyermek nem azért viselkedik helyesen/az elvártnak megfelelően, mert megértette és elfogadta az értékeinket, hanem azért mert el akarja kerülni az újabb büntetést. Nagy igazság: ha tiltva nevelsz, hazudni tanítasz. A pofon vagy a bezárás a jog szerint fizikai bántalmazásnak minősül, azonban a felnőttek körében elfogadható cselekedetnek tekintik a felmérések által. Ugyanilyen megítélés alá esik a lelki bántalmazás. Az érzelmi trauma kategóriájába tartozik a szidalmazás, a kirekesztés, a közöny, és a megalázás. Egy-egy felindulásból elhangzott mondat egy életre, vagy szerencsés esetben a felnőttkori felismerésig meghatározza a gyermek viselkedését, reakcióit, kapcsolatait. Tudat alatt elkíséri az életben, és az eredeti történetre adott válaszreakciót kapcsolja be minden hasonló érzelmi szituációban, ami tulajdonképpen le is korlátozza élete lépéseit. A családok együttélése, a családtagok egymás iránti szeretete kellene, hogy működtesse az embert egyénként ugyanúgy, mint a család részeként is. A kamasz gyermek magatartási problémái minden esetben a szülőkből eredeteztethetőek. Onnan indulnak ki, de nagyon fontos mögé látnunk, hogy sohasem hibáztathatóak ezért a tényért. Önmaguk is megsebzett, felnőtt jelmezben járó gyermeki lelkek, akik szintén tovább viszik a tanult szerepeiket, viselkedésmintáikat. Felelősségünk mindennek a felismerésében és a beismerésében rejlik. És csak ezután tudunk nagyon sok munkával dolgozni magunkon. Ez a fejlődési folyamat viszont elhozza a hozzánk tartozók felemelkedését is. Tehát ha változtatni szeretnénk a környezetünkön, akkor először önmagunkban tegyünk rendet. És ez a rendrakás azután – mint a pillangó szárnylebbentése- elindítja majd a változások sorát. Ehhez a cseppet sem könnyű, ám de szép és nemes úthoz azonban kapunk segítséget, nem maradunk egyedül. Mindig sodor az élet mellénk olyan embereket, lehetőségeket, szituációkat, melyek megoldást jelentenek a problémáinkra. De ne feledjük, az út a miénk. Egyedül csak is a miénk.
A család vagy egyéb közösségek életében szükségszerűen köszöntenek be olyan helyzetek, amikor különböző érdekek kerülnek szembe egymással. Ez a különbözőség feszültséget teremt, aminek a feloldása eredményt kéne, hogy elhozzon. A bennünk felgyülemlett indulatok nem segítik a megoldást, ugyanakkor a konfliktuskerülés sem jelent előrelépést az ügyben. A konfliktuskerülés paradoxonja, hogy ilyenkor minden esetben önmagunkkal kerülünk szembe, ami folyamatos belső feszültséget, saját magunk presszionálását teremti meg ezzel. A megoldásért “lehet játszmázni”, de ez is zsákutca. Tovább fokozza a problémákat, veszekedést generál. A játszma, az előítéletek mindig általánosításon alapulnak, és szubjektív látásmódunkat tükrözi. Ilyenkor a válaszreakció sem lehet más, mint a védekezés és a visszatámadás. És erre bennünk is hasonló láncolat indul el, és nem lesz pozitív eredmény. Lehet azonban a konfliktust kezelni, amely segít a megoldás megtalálásában, és egyszerűnek is tűnik. Ilyenkor mindkét fél figyel az igényeire, azokat ki is mondja, és keresnek egy közös megoldást.
A lelket kutatók szerint a jól-lét érzet feltétele, hogy háromszor több pozitív érzelmet éljünk át, mint negatívat. Nehéz helyzetekben, stresszesebb időszakokban igen nagy előnyt jelent, ha képesek vagyunk pozitívan gondolkodni, és képesek vagyunk pozitív érzelmeket mozgósítani. Hogy mennyire kell az érzelmekkel foglalkozni, megosztja a társadalmat. Az érzelmek azonban velünk születnek, mindegyiknek adott a frekvenciája, és így egyedi szinteket érünk el. Egy ember jellemzésénél megállapítható annak EQ-ja, azaz hogy mennyire magas avagy alacsony érzelmi intelligenciával rendelkezik. Az értelmi intelligencia az a képességünk, amivel a mindennapi élet kihívásaira reagálunk önmagunk lehetőségeihez mérten. Ez nem más, mint az az alkalmazkodás, mely a gondolkodás folyamatának végterméke. Ennek hányadát tesztekkel állapítják meg, mely számadat megmutatja az egyén szellemi fejlettségét a népesség átlagához viszonyítva. A népesség nagy részének intelligenciája átlagos, 100 körüli értéket mutat (90-110). Ez az adat előre jelezheti a gyermekeknél az iskolai sikereket vagy éppen a nehézségeket, de nem biztos hogy az életben való eredményes boldoguláshoz pusztán ez elegendő lenne.
Az érzelmi intelligencia az érzelmekkel való bánás képessége. Felismerjük és kezeljük általa önmagunk és mások érzelmeit. Az értelem és az érzelem közötti átjárás, vagyis az agyunk gondolkodó és érzelmi központjai között kialakuló kommunikáció az EQ. Érzelmi intelligenciánk szintje nagymértékben gyermekkorunk, neveltetésünk hozadéka. Korunk és megtapasztalásaink során EQ-nk magától is növekszik. Hívhatjuk ezt érettségnek is, hiszen az első húsz évünk után már akár 25 %-al is megnövekedhet ennek a szintje.
Az érzelmi megedződés ugyanolyan fontos része a műveltségnek, mint az írásban, olvasásban, számolásban való jártasság. Egyes országokban már bevezetésre került az iskolákban történő EQ “oktatás”. Az EQ az 1990-es években került be a köztudatba. Általa mutattak rá arra a tényre, hogy a sikeres élet eléréséhez miért kevés az az intelligenciafajta (IQ), amit az oktatási rendszerek támogatnak. Ezt emocionális intelligencia tesztek eredményeinek sokasága támasztja alá, amellyel megközelítően jósolható meg az egyén életbeli sikeressége. Az EQ így hát azon képességek összességét jelenti, mely segít a mindennapi életben a talpon maradáshoz, az előrébb jutáshoz.
Az ÖNISMERET által ismerjük meg saját érzelmi reakcióinkat, vágyainkat, mely dolgok azok, amik ösztönöznek, vagy kihatnak érzelmi állapotunkra. Általa tudhatjuk meg, hogy milyen értékek mellett mozgunk, és milyen belső prioritásaink, belső szükségleteink vannak. Tisztába kerülünk saját viselkedésünkkel, érzelmi állapotunkkal, és hogy mások ezt milyen módon képesek befolyásolni. Ez az ÖNVIZSGÁLATTAL fejleszthető a legjobban. Ez a tudatos viselkedés segíthet bennünket abban, hogy megértsük az adott helyzetet, miért viselkedünk abban a szituációban úgy ahogy, és hogy képesek legyünk uralkodni magunkon, a viselkedésünkön.
Így jutunk el az ÖNSZABÁLYOZÁSHOZ, ÖNIRÁNYÍTÁSHOZ. Ez nagymértékben függ az Én tudatunktól, az önismerettől. Ha képessé válunk érzelmeink tudatos vizsgálatára, akkor megértjük azokat és elfogadjuk a vele járó kellemetlenségeket is. Ilyenkor könnyebben meglátjuk mi a helyes út, rugalmasabbak leszünk. Pozitív irányba alakítva viselkedésünket megkönnyítjük a stresszes helyzetek elviselését, és akár minden szituációból kitudjuk hozni a legtöbbet. Ilyenkor segít a kesztyű felvételében, hogy megküzdjünk, kiálljunk önmagunkért, de közben ne uralkodhasson el rajtunk a negatív érzések áradata. Ez nem más lényegében, mint az érzelmek megfelelő formában való kifejezésének képessége. Ez az ÖNMENEDZSELÉS, ÖNMOTIVÁCIÓ, mint a szívósság, a szorgalom, a nehézségekkel dacoló magatartás megjelenése, az a reményteli hozzáállás, ami lehetővé teszi a pozitív fordulatokat az életünkben.
Az EMPÁTIA az a képesség, amivel el tudjuk képzelni, át tudjuk élni mások érzelmeit. Így együtt tudunk érezni vele, még akár ellenszenv esetében is. És ez az a tulajdonság, mely sikeressé teheti a másokkal való együttműködésünket.
KAPCSOLATTEREMTÉS: ilyenkor megéljük az életet, és nem csupán szemléljük azt. Örömöt lelünk a többiekkel való együttlétben, másokra való figyelésben, és arra törekszünk, hogy jó viszonyt alakítsunk ki a velünk kapcsolatba kerülő emberekkel. Megértjük miért és mennyire fontos figyelni embertársainkra. Ha képessé válunk felismerni, megérteni mások érzelmeit, hangulatait, igazában akkor leszünk képesek gondolataink, céljaink világos és fejlesztő kommunikációjára, a nézeteltérések elsimítására, az adott szituációk kezelésére.
Az, hogy valaki milyen mértékben rendelkezik a fenti tulajdonságokkal, az EQ-tesztek segítségével mérhető le. Ez a fajta kutatás csupán alig pár éves, épp ezért még nem alakult ki egy világszerte érvényes, standard teszt típus. Általuk azonban még így is elég jó pontossággal állapítható meg hogy a népesség átlagához képest hol is állunk jelenleg. Az EQ azonban fejleszthető. Az érzelmi intelligencia a személyiség megtanulható jellemzőinek csoportjába tartozik.
Úgy tűnik manapság elengedhetetlen a boldoguláshoz a sikeres önmenedzselés, a másokhoz fűződő jó kapcsolatok kiépítése. Ezek az emocionális és kapcsolati készségek leginkább gyermekkorban fejleszthetőek. Tanulni viszont sosem késő. Felnőttként is folyamatosan változunk, hisz a változás, az állandó megújulás, a jobbulás lehetősége meg van bennünk. Változtatni kell azon a szemléleten, hogy időt és pénzt áldozunk testünk karbantartására, ugyanakkor belső harmóniánkért, kapcsolataink ápolásáért keveset teszünk. Épp ezért érzelmi intelligenciánk tudatosításával és fejlesztésével érhetünk el sikereket mind a magánéletben, mind a karrierünkben. Azokon a munkahelyeken ahol magas érzelmi intelligenciával rendelkező munkatársak dolgoznak együtt, kimutathatóan nagyobb a motiváció, jobb a teljesítmény. Úgy tűnik, hogy mégsem a magas IQ a siker biztos kulcsa.
A gyermekek iskolára és ezzel együtt az életre való felkészítésekor látványos különbséget vehetünk észre attól függően, hogy az érzelmi, vagy az értelmi intelligenciára fókuszálunk. A tömeg célja az értelmi beilleszkedés, avagy a beolvadás, beolvasztás egy nagy közös masszába. Az egyén céljának ellenben az érzelmek iskolája kéne, hogy legyen.
Ha a saját életünkben az IQ az elsődleges szempont, akkor azt szeretnénk, hogy a gyermekünk majd az iskolában az adottságaihoz képest jó tanuló legyen, és már az első osztály előtt erre felkészítő rendszeres foglalkozásokat keresünk számára. Ilyenkor a figyelmi képességét, feladattudatát célozzák meg, és igyekeznek felkelteni az érdeklődését az iskola iránt: pl. ismerkedés a betűkkel. Ha viszont azt szeretnénk, hogy feltalálja majd magát az iskolában, és a lehető legtöbbet tudja majd kihozni az adottságaiból, magabiztossá, érdeklődővé, barátságossá váljon, akkor az érzelmi képességeit, a gyermek EQ-jának fejlesztését helyezzük majd előtérbe. Ezáltal felismerheti, hogy milyen magatartást várnak el tőle, megtanul várakozni, segítséget kérni, utasításokat követni. Képessé válik arra, hogy kifejezze saját szükségleteit, és azt összhangba tudja majd hozni a többi gyermek igényeivel. Ez a kétféle intelligencia azonban nem ellentétes egymástól, ideális esetben egyszerre van jelen és együtt támogatja a gyermeket, felnőttet a boldogulás útján. Mindkét képesség fontos a sikerhez. Azonban az érzelmi állapotok nagymértékben befolyásolják az ember teljesítményét. Az az egyén, aki tudja használni az érzelmi adottságait sokkal jobban boldogul az életben, mint aki ennek a képességnek kevésbé van a birtokában.
Változni nem könnyű, amikor is a legnagyobb akadályt saját komfortzónánk jelenti. Maga a változás folyamát mindig nehezebbnek éljük meg, mint magát az adott helyzetet. Nehéz a gyengeségeinket beismerni, és másképp cselekedni, mint ahogy megszoktuk, ahogy berögzült. Ugyanakkor minél többször kényszerítjük magunkat a komfort zónánkból való kilépésre, egyre könnyebb lesz a következő alkalommal megtennünk. Mindehhez türelemre, kitartásra, motiváltságra van szükségünk, ezeknek azonban sokszor híján vagyunk. Az idő faktor, mint állandó határidők, felgyorsult napirend, munkatempó, szétforgácsolódás szintén nem segíti ezen igyekezetünket. Egyre kevesebb időt szánunk egymásra, emberi kapcsolatainkra.
Az értelmi intelligencia segít abban, hogy megértsük a különböző helyzetekben mi történik velünk, hogyan reagál rá a szervezetünk, de az EQ-tól függ hogy a történteket hogyan éljük át. Az, hogy miként hatnak ránk egyes helyzetek, elsősorban attól függ, hogy miként gondolkodunk róla. Hogy milyen jelentést tulajdonítunk neki, és így attól is, hogy képesek vagyunk-e befolyásolni az eseményeket. Önmagunkban nincsenek – vagy csak alig- betegségokozó helyzetek, és csak olyan magatartások, szokások léteznek, amelyekkel az ember az adott helyzetre reagál. A megoldást pedig nagymértékben befolyásolja a helyzet egyéni jelentése. Így tehát nem magára a helyzetre reagálunk, hanem arra, amit az számunkra jelent.
Az alacsony EQ-jú ember nehezen ismeri fel érzelmeit. Általában félénk, makacs, féltékeny, beteges, és könnyen összeomlik stresszhelyzetben. Sokszor agresszivitással és az önkontroll hiányával párosul. (lehet egy sorbaállás is a kiváltó ok). A magas EQ-jú ember azonban pozitívan bánik a stresszhelyzetekkel. Feladás helyett szembefordul a kihívásokkal, rendszerbe szedi a gondolatait, azaz képes nyomás alatt is összpontosítani.
A hatékony kommunikáció, a meggyőzés, az elfogadtatás, motiválás, inspirálás, megerősítés ugyanúgy kulcsszavak egy ember életében, mint egy szervezet életében. Különösen igaz ez valamilyen válság időszakában. Az alacsony EQ-val rendelkező ember nem tud megbirkózni ezzel a kihívással. És vannak, akiknek annyira fejlett az EQ-juk, hogy valósággal elvarázsolják a környezetüket. A művészek, sikeres politikusok, közéleti személyiségek sohasem az IQ-jukkal hódítják meg a nyilvánosságot, hanem együttesen az intelligenciájukkal, a fellépésükkel, bájukkal, amit másként karizmának is neveznek.
“Az érzelmi tudatosságot nem oktatják az iskolában. Amikor dolgozni kezdünk, már jól tudunk olvasni, írni és beszámolót készíteni. Érzelmeink kezelése azonban – főként egy komolyabb kihívás esetén- sokunknak problémát okoz. Pedig a jó döntéshez tárgyi tudás mellett önismeretre és érzelmeink kezelésében való jártasságra is szükség van. Mégpedig akkor, amikor azt a legnehezebb alkalmazni. “
Hogyan is lehetne mindezt egy szóban összefoglalni? –SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉS-
(Sokat segített Dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna, pszichológus)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: