Szeretve lenni…

Mindannyian vágyunk az ölelésre. Többnyire azonban csak titkon reméljük, hogy mások önmegerősítő karolásában elmerülünk, vagy éppen mi adjuk át az addig kimondatlan érzelmeinket ezen gesztuson keresztül. Szeretteink megölelése erősíti kapcsolatainkat, mellette azonban több fizikai előnyt is élvezünk általa. Amikor tárt karjainkban tartjuk szeretetünk tárgyát, akkor oxitocin hormon szabadul fel a véráramban. Ez oldja a stresszt és a szorongást, csökkenti a vérnyomást, és még a memóriára is jótékonyan hat. Ez a hormon az agyalapi mirigyben termelődik. Meghatározza szociális viselkedésünket, kötődésünket mint szülő-gyermek vagy házastársak, partnerek közötti kapcsolódást. A jól működő kapcsolatokban az oxitocin megemelkedett szintje kimutatható. Nőknél a szülés és a szoptatás során is termelődik, amely meghatározza az anya-csecsemő között kialakuló erős köteléket. Az ölelés meglágyíthatja a személyiséget. Az az ember, aki gyakran megöleli szeretteit, hozzá közelálló embertársait, egyre empatikusabbá válik az idő során. Az udvariasságból, kényszerből történő ölelkezés az eddigiek ellenkezőjét válthatja ki. A kedvező hatások csakis akkor következnek be, ha mind a két fél részéről kölcsönös a vonzalom. Amikor két ismeretlen találkozik, nem kívánják a testi kontaktust, így a pozitív hatások elvesznek az ölelésben. Ilyenkor nem szabadul fel az oxitocin hormon, cserébe viszont szorongás alakulhat ki. A jellemző távolságtartás végett olyan hormon kezd el áramlani a szervezetben, mely stresszes állapotba juttathatja a feleket. Az oxitocin tehát fontos szerepet játszik az anyai ragaszkodás, a barátság vagy a szerelem kialakulásában. Emellett segít a szociális készségek javításában is, mint pl.. a félénkség leküzdésében. 
A családon belüli agresszió hosszú távú következményeiről számtalan tanulmány született. Azok, akik nem éltek meg ilyen atrocitásokat és meleg, családi légkörben nevelkedtek fel, saját kapcsolataikban is hasonló pozitív kapcsolatot élnek meg. Akár oly módon is, hogy az ő viszonyultságuk lehet az mely ebbe az irányba befolyásolja társuk hozzáállását. 
Egy apa-fiú kapcsolat nagy mértékben meghatározza azt, hogy a gyermek hogyan éli meg a mindennapokat. Ha egészséges érzelmi kapcsolat áll fenn, akkor a gyermek egyfajta érzelmi védelemben éli meg a történéseit. Sebzett kapcsolatban felnőttként azonban több stresszel kapcsolatos problémája adódik. Az anyai szeretet hiánya is mély sebeket hagyhat egy életre a felcseperedő felnőttben. Születésünkkor hozzuk az alapjegyeinket, de végül is “felnőtté” válásunkra összeszedjük azokat a szülői, környezetből szerzett mintáinkat, melyek meghatározzák egész életünket. De csakis addig a pontig, amíg fel nem merül bennünk a kétkedés, a kérdések özöne önmagunk helyességével szemben, és el nem kezdünk dolgozni rajta.    Az éltető szeretet tanulása a szeretve lenni igével kezdődik. A szenzitív anyai gondoskodás megalapozza a csecsemő fizikai és érzelmi szükségleteit, és azokra szerető, biztonságos környezettel válaszol. Így alapozza meg a szülő minden esetben gyermekének a testi-lelki fejlődését. Az érzelmileg elhanyagolt gyermekek agyi érése, fejlődése nem megfelelő. A gondozással együtt járó természetes ingerek mint a simogatás, ölelés, dédelgetés, ringatás, mosoly, kedves szavak… azok a megnyilvánulások, melyek ilyenkor elmaradnak. Mindezek hiányában akkor hogyan is válhatnánk mi magunk is gondoskodó szülővé?! Szeretet, törődés, állandóság, figyelem és irányítás feltétel nélkül! Ezek lehetnek a kulcsszavak. Többnyire ösztönösen kezd el így működni az anyává váló nő, és az apává váló férfi. Azonban ha a felsoroltak közül valamelyik is hiányzik, akkor érzelmi elhanyagolásról beszélhetünk. Ilyenkor a szülő tudattalanul is azt közvetíti gyermeke felé hogy nincs szeretve, hogy tele van hibákkal. És az ilyen gyermek önmagát kevésbé értékeli élete folyamán. “Rossz” emberként, hibás tulajdonságaival azonosulva próbál elevickélni az élet tengerén. És alap gondolatuk az, hogy megérdemlik hogy ne szeressék őket.
A földrajzi hely ahova születünk, életünkben nagyon sok mindent meghatároz. Testünk felépítését, alkalmazkodóképességünket, érzékenységünket. A környezetünkben található állatok, növények, ásványok összessége járul hozzá mindehhez. Szenvedéseinket, traumáinkat őseinktől örököltük. Magyarországon a családok nagy többsége üldözött volt, és ez a minta határozza meg és fut végig generációról generációra, és ez az ami meghatározza a traumákra adott egyéni reakciókat is. Ez lehet elfojtás, agresszió, vagy bármilyen más, nem az élethelyzetre adott válasz. Traumának nevezünk minden olyan élményt melynek feldolgozása meghaladja az erőnket, és az eseményt elraktározzuk magunkban. Ez a megrekedt bánat azonban bármikor produkálhat azonos helyzetekben tüneteket, betegségeket. Az érzelmileg sérült szülő kivetíti, hat gyermekére, akik szomorúak, zárkózottak, vagy éppen teljesítmény kényszeresek lehetnek ezektől az információktól. Azonban a szülőnek mindez a viselkedés “természetes”, hiszen saját kapott mintáit éli és viszi tovább. Ha gyermekként megtanuljuk hogy nem szabad sírni, akkor felnőttként sem fogjuk érzelmeinket teljességében átélni és feldolgozni. Szomorú megállapítás hogy szinte valamennyien szeretethiánytól szenvedünk. Várjuk hogy szeressenek minket, de valójában mi magunk sem szeretünk senkit. Főleg önmagunkat nem. És ha magunkat nem szeretjük hogyan is tudnánk átadni másoknak, áramoltatni mások felé ha nem ismerjük az érzést magát?! És ezen munkálkodik még a félelem is, mely kivétel nélkül mindannyiunkban fellelhető. Félelem attól hogy közel engedjünk magunkhoz bárkit is, a sérüléstől, fájdalomtól való félelmünkben akadályozzuk meg a felénk irányuló gondoskodást. 
A boldogság bizonyítottan generáció-függő. Az életkor előrehaladásával az elégedettség általában növekszik, de az is fontos hogy ki mikor született. A mostani tendencia épp az, hogy az idősebb felnőttek kevésbé elégedettebbek mint a középkorú vagy a fiatalabb társadalom. A boldogságérzetet kismértékben befolyásolja az egészségi állapot, az etnikai hovatartozás avagy az iskolázottság. Azon idősebb korosztály, mely gyermek és fiatal éveit válságokkal és problémákkal telve élte le, ők kevésbé voltak elégedettek életük folyamán.          
Mi is a szerelemfüggőség?
Szerelemről szóló sikerkönyvek százát vásárolják meg olvasók, vagy sikerfilmek epizódjai szögezik le mindennap a tv képernyője elé a nézőket, a megélőket. Ők azok, akik érzelmeik és vágyaik megélését remélik ettől, a valódi tettek helyett. Ilyenkor azonosulnak a szereplőkkel, aminek következtében felszabadul az a bizonyos kémiai vegyület. Ettől a hatástól azonban sokkal kevesebb termelődik, de ideiglenesen pótolja azt az érzelmet, melyet a szeretet megélése vagy egy szerelem teremthet meg igazán benne. Szükségünk van ezeknek a belsőleg termelt örömhormonoknak a jelenlétre. Ezek egyfajta kábítószerek ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, hogy teljes életet élhessünk általa. A szerelem és a kokain ugyanazt a reakciót váltja ki az agyban. A szerelem termelte dopamin azt az agyi boldogságközpontot aktiválja, amely a motivációért, akaratért, összpontosításért és a sóvárgásért felelős. A szerelem vagy a kokain hatására termelt dopamin tartja egyensúlyban ezeket az érzelmeket. A reménytelen szerelemben vagy az elhagyott szeretőben a dopamin hiánya ugyanolyan sóvárgást és megvonási tüneteket produkál, mint a kábítószer függőségben szenvedőknél. 
Egy kapcsolatban sohasem szeretünk egyformán. Hol az egyik ég el szerelmében, míg a másik hűvösebb periódusát éli, hol pedig fordulni látszik a tendencia. Kiegyenlítődés után fordulhat az irány, és ilyenkor a másik fél húz el. S gyakorta lehet, hogy nem is igazából a személyt szeretjük, hanem magát az érzést, melyet a másik jelenlétével megtudunk élni. És ezt az érzést kergetjük folyamatosan. Ilyenkor vetítünk a másik félre olyan tulajdonságokat, melyek valójában nem is léteznek. Mindez a mi “boldogságunkat” szolgálja. Nem vesszük észre a hatalmasra fújt lufit, mely a szerelem elmúltával kipukkadni látszik. És nem értjük hogy miért és hogyan is tudtuk szeretni őt valójában. A válasz pofonegyszerű. Akartuk szeretni…
És mit mond erről a spiritualitás?
A Szeretet egy mindent átható, mindenben benne lévő egyetemes energia, melyet nem lehet jelzőkkel illetni. A jelzőkkel átitatott és mindig valamihez köthető szeretet azonban az ego mesterműve. Középpontjában minden esetben az Én áll. Az Én kielégülését és megelégedettségét hivatott támogatni. 
A szeretet csorbult álarcai a lélekben okoznak megbetegedést. Birtoklás, szenvedély, gyűlölet, féltékenység, frusztráció. Az önmagát nem szerető, folyamatosan önmagát büntető és sanyargató ember ezek valamelyikében szenved. Távol áll érzelmi középpontjától. Aki önmagával nem él békességben, az a másikban is a hibát keresi. Gyűlölet burjánzik el benne. És a gyűlölet nem más, mint a szeretet megbetegedése. 
Az az anya, mely csorbultan, hibás programtól vezérelve szeret, sohasem hagyja függetlenné válni gyermekét. Állandó függésben tartja, ami “életképtelenné”, boldogulás képtelenné teszi. A nem életre való nevelésében a gyermek képtelen lesz önálló egzisztenciát és boldog családot teremteni. Feltételes, önmagasztaló szeretetével megköti a másikat, magához láncolja. És a lánc könny, vér, erőszak, és szenvedés láncszemeiből áll. 
A valódi szeretet nem féltékeny, és megelégszik saját fényével. Amíg feltételhez kötjük a szeretetünket, azt szeretjük aki nem bírál vagy azt aki kivétel nélkül alánk rendeli magát. Addig nem ismerhetjük meg a szeretet valódi mibenlétét amíg ezen a szemüvegen keresztül nézelődünk. A szeretetnek nincs iránya. Nem ismeri az irigységet, a féltékenységet. Nem fél az elvesztéstől, hiszen nem birtokol semmit. Csupán “csak” ad. Az alkalmazkodásával nem kíván lehetetlent, hiszen önmagunk irányába vagy embertársaink felé gyengédséggel, szeretettel fordul. A szeretetet adó nem csalódik, mert nincsenek elvárásai, követelései.   
Kényszer nélkül megélni kapcsolatainkat a legnagyobb ajándék. Ez lehet bizalom, megértés, jóakarat, őszinte érdeklődés, türelem, vagy birtoklás, féltékenység nélküli ragaszkodás. És mindez a gyakorlatban is megnyilvánul áldozatkészségben, cselekvő szeretetben. Ha helyesen akarunk cselekedni, akkor minden mázunkat levetve kell felismerni magunkban tetteink rejtett indítékait. A szerelem sokszor viszonzatlan marad, ám a szeretet mindig kiegészül. Az emberi lélek semmi másra nem áhítozik olyannyira, minthogy szeretve legyen. És ez egy örökkön-örökké áramló energia, mely táplál, éltet, és formál. Folyamatos mozgásban van.
Ha tudunk szeretni, akkor szeretni fognak. Tudjunk úgy szeretni, hogy ne várjunk érte cserébe semmit sem. Szeressünk azért hogy gyógyítsunk, miáltal mi magunk is gyógyulni fogunk. Az eredendő szeretet felnevel, utunkra enged, hogy lebonthassuk és újjáépíthessük saját magunkat.